Elfogynak a függőleges vonalak.
Kopnak, szakadoznak,
eltűnnek észrevétlenül.
Vágyaim vízszintese
marad csak meg,
tétova emlékeimé.
Függőlegeseim fáradtan lógnak,
a plafonhoz egyre közelebb.
Rövidülésük lassú,
de megállíthatatlan.
Csak kettőben vagyok
biztos, mintha nem
vághatná el őket egy kés,
miközben alszom.
Ma még talán velük nevetek -
holnap kölcsönös feledés
nyirbálja függőlegesüket.
Még pár év, és csíkos
lapokon élek majd,
bár jobban szeretném,
ha bezárnának
a szeretet négyzetrácsaiba.
(mondjuk, hogy) 2008
